Sírkő bontás - Sírköves Budapest

 

Előfordul, hogy egy család elköltözik az ország más vidékére, és mivel a közelben nem marad hozzátartozó, így halottaikat is elviszik egy másik temetőbe. Vagy a kő már annyira megrongálódott, hogy új követ szeretne készíttetni, illetve a meglévő sírt bővíttetni. Ebben az esetben vállaljuk, hogy beszerezzük a megfelelő temetői engedélyeket,  a sírt lebontjuk, a kellő tisztítást, felújítást elvégezzük és az új helyszínen összeállítjuk.

 

Sírkő Bontás – Sírköves Budapest

A sírkő bontásakor elsődleges szempont, hogy az elbontott síremlék a lehetőségekhez képest kevésbé sérüljön. Évek óta dolgozó, profi sírköves segít a bontás szakszerű kivitelezését. A sírkő bontást csak kvalifikált szakember végezheti, mi rendelkezünk a Magyarországra érvényes hatósági engedélyekkel.

A sírkő bontásakor is elsődleges a vallási szempontok figyelembe vétele. Kollégáink rendelkeznek zárt a munka elvégzéséhez és a temető nyugalmának fenntartásához megfelelő munkaruházattal. Kollégáink nem fogyasztanak alkoholt és nem dohányoznak a sírkertben, az esetlegesen keletkezett hulladékot minden esetben összeszedik és elszállítják. A megrendelőre sem hozzátartózóira szégyent nem hozunk.

 

Vállaljuk:

  • Sírkő szakszerű bontását…
  • Sírkő tisztítását…
  • Sírkő felújítását…
  • Sírkő átszállítását…
  • Temetői ügyintézést, engedélyek beszerzését…
  • Sírkő új helyszínen történő összeállítását…
 

Miért válasszon minket?

…azért, mert:

  • Több éves szakmai tapasztalat
  • Teljeskörű temetői ügyintézés
  • Minőségi anyagokkal dolgozunk
  • Kollégáink rendelkeznek egyenruhával
  • Kollégáink nem fogyasztanak alkoholt és nem dohányoznak a sírkertben
  • Megfizethető árakkal várjuk megrendelését